Menő Menza - április

Kóstold meg!-Tájékoztató nap, ételkóstolás – Szemléletformáló rendezvény

Program időpontja: 2018. április 20.  08:00 – 14:00.

Iskolánk 3-6. osztályos tanulói Kuthy Orsolya közreműködésével tájékoztatást kaptak az egészséges táplálkozásról. Megnézték az Egészség 12 pontja című vetítést, majd a láttotakhoz kapcsolódóan totót töltöttek ki, illetve kérdez-felelekkel mélyítették el a hallottakat. A diákok nagyon élvezték a rövid kis filmet. A nap során az udvaron felállított egészségsátorban Hauptmann Jánosné (Dóri néni) segítségével megmérték a gyerekek vérnyomását, a bátrabbaknak a vércukorszintjét is. Nagy volt az érdeklődés diákok és tanárok körében is. Az háziasabb tanulók Kata néni segítségével medvehagymás pogácsát készítettek az iskola kisebédlőjében. Önállóan kimérték a hozzávalókat, gyúrták, szaggatták, majd iskolánk szakácsnői kisütötték számukra a pogácsát. Látszott, hogy a gyerekek közül ki szokott otthon is segíteni. Nagy örömmel kínálták társaiknak a süteményt.
Aracs Katalin

Tájékoztató nap - előadás1 Tájékoztató nap - előadás2
Nagyításhoz kattints a képekre!

Jól kifőztük!- főzőverseny – Szemléletformáló rendezvény

Program időpontja: 2018. április 21.  8:00 - 16:00.

A Családi napunk programjában iskolánk tanulói (1-8. osztály) és vállalkozó kedvű szüleik, nagyszüleik, nyugdíjas kollégáink és az iskola védőnője ( kb. 30 felnőtt és 120 gyerek) vett részt. A szülők, nagyszülők és a gyerekek egyaránt nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták meghívásunkat, vettek részt a programjainkon.

Szombat reggel  háromnegyed  nyolckor gyülekeztünk iskolánk udvarán. Köszöntöttük a jelenlévő szülőket, nagyszülőket, gyermekeket és a pedagógusokat, aztán  ismertettük a nap programját. Megbeszéltük, hogy az időkitöltő tevékenységek (kézműveskedés és játékos sporttevékenységek) forgószínpad szerűen zajlanak, egymással párhuzamosan, előzetes regisztráció alapján. A főzőverseny pedig a műfüves pálya melletti füves területen került megrendezésre. Főzésre előzetesen 10 csapat jelentkezett.

A nap egy közös zenés tornával kezdődött az iskola udvarán, melyet Szabó Franciska tanárnő vezényelt le. Utána a gyerekek elfogyasztották tízóraijukat az iskola ebédlőjében.

A programok 9.00-kor kezdődtek. A 10 főzőcsapatnak kiosztottuk a főzés alapanyagait, közben elfoglalták helyüket, előkészítették eszközeiket, begyújtották a tüzeket. A főzéshez kaptak csirkehúst (mellett és combot), haltörzset, fűszereket, olajokat, zöldségeket (salátát, paprikát, uborkát, paradicsomot, hagymát, fokhagymát, káposztát, padlizsánt, cukkinit, stb.), ecetet, különböző önteteket, joghurtot. A csapatok feladata volt egészséges ételek elkészítése adott alapanyagokból. Utólagosan elmondhatjuk igen ötletes és ízletes ételek készültek a felnőttek segítségével.

A tornateremben és a műfüves pályán focimeccseken vehettek részt tanulóink, a mozgást népszerűsítve.

A térköves udvaron kerékpározhattak, rollerezhettek. Gyerekek, felnőttek egyaránt kipróbálhatták tudásukat a bójákkal, billenőkkel, éles kanyarokkal nehezített pályán. Ez a feladat rendkívül népszerű volt, az iskola szinte minden tanulója, sőt a vendégek közül is sokan végigmentek az akadályokon.

Ezen a napon nemcsak kerékpároztak, rollereztek a gyerekek, hanem megismerkedtek a jógával is. Nagydobszán 8 éve jógázik együtt egy kisebb társaság, köztük van két kolléganőnk is. Vezetőjük, Margit néni (Miklós Lajosné) 68 éves, aki folyamatosan képezi magát ebben a sportban, sok fiatal irigykedhetne rá, ha látná, hogy milyen gyakorlatokat tud. Ő és egyik kolléganőnk szervezte meg erre a napra a gyerekeknek ezt a bemutatót. A gyerekeknek előbb pár szóval meséltek magáról a jógáról (jóga: csend, béke, nyugalom, test és lélek harmóniája), utána nagyon szép nyugtató, pánsíp zenére különböző gyakorlatokat mutattak be a gyerekeknek, amelyeket nagyon ügyesen próbáltak utánozni. Volt köztük légző gyakorlat, nyújtás, egyensúlyi,  erőnléti, relaxációs feladat is.  Jó volt látni azt is, hogy nemcsak a sportos testalkatú gyerekek élvezték, hanem a kicsit testesebbek is bebizonyíthatták maguknak, hogy vannak olyan sportos feladatok, amelyekben ők is ügyesek, meg tudják csinálni.

12.00 órától folyamatosan ebédeltek az osztályok az ebédlőben. Közben elkészültek a főzőverseny ételei is, melyeket mindenki végig kóstolhatott és természetesen a zsűri értékelt.

A kóstolás, értékelés 14.00 óráig tartott, majd 14.15 órakor megtartottuk az eredményhirdetést:

  • Első helyen Jasák Györgyné és csapata végzett, akik tejszínes, zöldséges csirkét főztek.
  • A második helyen Kuti Mónika és csapata, akik grillezett ételeket készítettek.
  • Harmadik helyen pedig Kosaras Mihály és csapata, akik csirkemellből készítettek érdekes ízvilágú ragut.

Az eredményhírdetés után zenés-táncos mulatságra volt még lehetőségük tanulóinknak az iskola térköves udvarán.

A nap folyamán az időjárás nagyon kedvező volt, ugyanis ragyogó napsütés, 22-25 celsiusfok volt a hőmérséklet. Ez az időjárás kedvezett programunk lebonyolításának.Összegezve a szülők, gyermekek és nevelők egybehangzó véleménye alapján egy tartalmas és vidám napot töltöttünk együtt.

Gere Jánosné

Sport Főzőverseny Joga Kézműves foglalkozás Sport
Nagyításhoz kattints a képekre!

Az egészség mindenek előtt - Az egészséges életmód népszerűsítése a nagydobszai iskolában EFOP-1.8.5-17-2017-00246